A következő cikk a 2005. márciusi FotoVideo Digital magazinban jelent meg: » Magyarjárás Mongóliában Kép és szöveg: Simonyi Balázs 2004 májusa, apróhírdetés a Pesti Estben: "Gyertek velünk Mongóliába!". A megadott telefonon Füredi Zoli, keletmániás antropológus, etnofilmes, fofoglalkozású utazó jelentkezett. Zoli majd tízszer járt már Mongóliában, újabban túravezetoként rutinos lazasággal és laza rutinnal o kalauzolja az Orkhon-völgyében, a Góbi-sivatagban vagy éppen Ulánbátorban a kalandvágyó utazókat. Hosszas szervezés (nehézkes mongol vízumszerzés), úticél-változtatások és sajgó lovaglóleckék után július elején kerekedett fel a társaság. Zoli már Ulánbátorban (UB) készítette elo a terepet, mikor mi az Aeroflot "jóvoltából" Moszkvában rekedtünk: a cég szokása ugyanis túlfoglalni a ritkább járatokra a helyeket, aztán a hoppon maradt utasokat oroszos ügyintézés (rémes) után oroszos atyáskodással (pompás) marasztalja a következo, majd a következo, majd a következo járatig. Extra programot kapunk: prompt orosz vízum, 4 nap luxusszálló és városnézés Moszkvában; megtapasztaljuk, hogy milyen életveszélyes gyalogosan lófrálni a kozmopoliszban, és rácsodálkozunk, hogy nyáron miért folyik csak melegvíz a Tretyakov képtárban (nehogy igyon a szomjas turista). Ahogy elsuhan mellettünk Putyin konvoja (késobb UB-ban úgyszintén az éppen regnáló fomufti autókaravánja), úgy végre mi is búcsút inthetünk a vodkaszagú Lenin-hasonmásoknak, a barátságtalan seremetyevói reptérnek és egy tömött kávédarálón elindulunk UB felé, ahol Zoli és Aya néni vár ránk. Aya néni a mongol Munka Hose, tündéri talpraesett asszony: ha megszorul Magyarországra jön varrónonek pár hónapra. A Magyarországnál 17-szer nagyobb Mongólia terepasztalként terül el alattunk: zöld bársonypázsitú lankák, nyüzsgo állatseregletek, kék ég fent és ivóvíz tisztaságú acél patakok lent - nem vicc, nem giccs, mintha egy Ausztráliát és Írországot kereszteznénk. (A mongol vicc szerint azért piros-kék-piros Mongólia zászlaja, mert északról Oroszország, délrol Kína határolja; akkora nagy terület, hogy egyik nagyhatalomnak sem volt kedve se meghódítani, se felügyelni). És egyszercsak a természet lágy ölébol, valahol a hegyek közül, a Tola folyó partján - elképeszto kontrasztként - elobukkan közel 800 000 lakosú UB (az egész országban kb. 2 millióan élnek), a mongolok mai fovárosa. A város peremén emlékmu, amelynek fo eleme egy tank: a világháborúban az egyetlen mongol harckocsi a szovjetek oldalán elmenetelt egész Berlinig. A Szovjetunióval párhuzamosan lezajlott rendszerváltás, a nyugati behatás és az ország útkeresése mindenütt érezheto: melegvíz ritkán van, áram korlátozva. Roskadozó lakótelepek, terjeszkedo jurtanegyedek, korszeru üvegpaloták, kipofozott külföldi tragacsok és ósdi Volgák (ha a duda szól, megvan a muszaki vizsga), kitartó koldusok, mosolygó szerzetesek és jámbor, béketuro, ügyeskedo mongol emberek, akik mindig tubákkal, Dzsingisz kán márkájú vodkával és cigivel kínálják az idegent. A pénzváltóban kezdjük: egy óriási sáros placcon parkoló kocsikban ülnek komplett családok és váltják ide-oda a dollárt, rubelt, tugrikot. A magyar ember igazi kizsákmányoló dollárpapának érezheti magát, minden nagyon olcsónak és elérhetonek tunik; a vásárlóerohöz igazított árak, ugye. A hatalmas "Fekete Piacon", ahogy a népnyelv hívja, minden kapható, mindenáron: alkudni és a zsebtolvajokra vigyázni ildomos. UB-ban tankolhatunk 76-os, 85-ös és 91-es oktánszámú benzint (tartályok a szabadban), hazatelefonálhatunk utcasarkon álldogáló emberektol, akik otthoni telefonjaikat antennával szerelték fel - hiába, mobilkor. Ehetünk 90%-os májtartalmú kenomájast, megnézhetjük a világ egyik szinte teljesen ép, irdatlan nagy dinócsontvázát, és megfigyelhetjük, hogy a hosszúhaj és a bajusz nem divat Mongóliában. UB-ban mindenki taxis, akinek autója van: bárkit le lehet inteni, és csekély kilométerpénzért elvisznek bármerre. Ezt akkor tapasztaljuk meg, amikor feldühödött utcagyerekek köveket hajigálva próbáltak meg a fotózásért lesápolni. Vidékre az ország egyetlen, 400 km hosszú toldozott-foldozott, kátyús, egysávos betonútja vezet (útdíjas), mindenhol másutt csak földutak vagy a füves pusztába vájt keréknyomok keresztezik egymást; hihetetlen, de a mongolok sosem tévednek el a térképen sehol nem jelzett utakon. Mongóliában szinte nincs mezogazdaság, a vándorló életbe nem fér bele a helyhezköto gazdálkodás. A pásztorkodó, folyton költözködo családok nyáron a szabadban verik fel "komfortos" jurtájukat, télen a kisvárosokban vagy a zord idojárástól védett hegyoldalakban húzzák meg magukat. Nincs disznó és szárnyasállat (azokkal nem lehet költözni, vonulni), kecske, juh, jak és ló viszont rengeteg; a jószágok száma jelzi a családok gazdagságát. Mindenhol barátságosan fogadnak, kaukázusi kefír ízu kumisszal (erjesztett kancatej) és tejpálinkával traktálnak, kecskét vágnak, amit gyakorta saját borében sütnek meg. Este fél 11-kor alkonyodik, 9-kor még tuz a nap. Nincs árnyék, fa csak a folyóparton. A jurták mellett napelem-cellák és parabola-antennák. Gondolom, nincs túl sok betelefonálós musor. A mongolok osi sportjaiknak minden évben világraszóló nemzeti versenyt rendeznek, a nadaamot. 40-50 km-t lovagolnak, íjászkodnak és birkóznak: aki itt nyer, az helyi kisisten lesz. Kisvárosok piacterén billiárdasztalok és karaoke-bárok táncdalfesztiválokba illo slágerekkel, a jurtáknál szabadtéri kosárpalánkok. "Nincsenek tervek, csak megoldások"- fogalmazta meg Zoli, mikor éppen a sekély folyómederben elakadt mikrobuszt próbáltuk kitolni a partra. A szintetikus nyugati világ turistáinak a szinte érintetlen természet, a sztyeppék és a Góbi-sivatag, a nomád sátorozgatás csupán múló egzotikum; az ittenieknek a dolgos mindennapokat jelentik. Fuországban más a lépték, a távlat térben és idoben. Senki sem siet, senki sem ideges, megállt az ido: a mongolok szeretik az életet és szeretik átadni ezt a szemléletet. Életvitelük, szokásaik szépek, tiszták, természetközeliek. Cseppet sem vágynak modernebb, gyorsabb, hajtósabb életre, s nagyon jól teszik. Eltekintve a hátizsákomban talált tenyérnyi póktól és a sátor közelében sütkérezo kígyótól, honvágyam van. Szeretnék egy kicsit mongol lenni.