A mi quasi-globális világunk alapjában véve sokezer, különböző, egymással sehol nem érintkező provinciából tevődik össze. A világot járva nem teszünk mást, mint provinciáról provinciára vándorolunk, s ezek mindegyike magányos, csak önmagának világító csillag. Az ott élő emberek többsége számára a valós világ a házuk küszöbénél, a falujuk határánál, legfeljebb a belátható környék határánál már véget is ér. A távolabb fekvő világ nem reális, nem lényeges, sőt, egyenesen fölösleges, ez, a kezünk ügyében, látótávolságon belül levő világ viszont hatalmas, minden mást elfedő világegyetem méreteit veszi fel szemünkben. A helyi lakos és a távolról jött idegen gyakran azért talál nehezen közös hangot, mert ugyanazt a vidéket más-más optikával szemlélik. A jövevény nagylátószögű objektívet használ, amely távoli, kicsinyített, de tág horizontú képet ad, a helyi lakos viszont mindig teleobjektívet, sőt egyenesen teleszkópot használ, ami fölnagyítja a legkisebb részletet is.
(részlet Ryszard Kapuscinski: Ében c. könyvéből)